|
A Vámos Települések Szövetségének elmúlt 2 éve |
|
A 2007júniusában megtartott 1. országos találkozó, melyet Vámosgyörkön rendeztünk 10 magyarországi 4 romániai és 5 szlovákiai település küldöttsége vett rész. A magyar települések szám szerint 10-en szereplőket, fellépőket, versenyzőket hoztak , míg a határon túli települések, csupán polgármestereikkel képviseltették magukat , megfigyelőként. Igy a találkozó hivatalos létszáma 475 volt. A nagysikerű találkozó arra sarkalta a magyar településeket, hogy szövetséggé álljon össze. Az év július 27.-én ez meg is történt.
A cégbíróság bejegyezte szövetségünket 10 magyar település (Vámosatya, Vámosoroszi, Vámospércs, Vámosújfalu, Sajóvámos, Vámosgyörk, Nemesvámos, Somogyvámos , Vámoscsalád, Vámosszabadi.)
Szövetségünk központjául Vámosgyörköt fogadta el a közgyűlés.
A Vám és Pénzügyőrség kezdettől fogva nagy segítséget nyújt munkánkhoz, mely célul tűzte ki, hogy a vám-os nevű településeken élő emberek megismerjék egymást, történelmüket, életkörülményeiket, kultúrájukat , sportjukat és tegyenek azért, hogy jobb, harmonikusabb legyen kapcsolatuk.
Ennek jegyében évente 3 nagy rendezvényt tartunk.
1. Május hónapban a „ki tud többet a vám-os településekről”c. vetélkedőt az általános iskolák felsős tanulói számára 4 fős csapatok versenye. Ebben az évben Budapesten tartjuk a Vám-osok iskolájában május 23.-án
2. Az évenkénti országos találkozókat , melynek időpontját a rendező település határozza meg. Eben az évben Vámospércs július 4-5-6.
3. Településeink énekkarai számára az egykori Virág János vámosgyörki zenepedagógusról elnevezett énekkari találkozó és versenyt. Ebben az évben október 9-10.-én lesz Vámosgyörkön. |
|
Utolsó frissités ( 2009. március 17. kedd 17:04 )
|
|
Bővebben...
|
|
|
Összefogásra és segítségre van szükség! |
|
Településünk egyetlen komoly értéket képviselő épülete, a római katolikus mindenszentek templom segítségért kiált. A templomi szertartások szerves részét képező orgona elhasználódott elromlott. Aki ott volt a szentestei éjféli misén az átélhette azt amikor az orgona „F”-je beadja a kulcsot. Az átmenetileg összeeszkábált fa tolórudak bármelyike így járhat. Nem csoda, hiszen több mint 100 éve szolgálnak és a használat során megkoptak. Új készítése olyan nagy összegeket igényelne, hogy az jelenleg nem tudnánk elővarázsolni. Sajnos a mi orgonánk több sebből is vérzik. A fújtató, a légkamra, a billentyűzet és a lábpedál mind-mind felújításra szorulna.
Jelenleg működik még, de nem lehet tudni, hogy mikor melyik része mondja fel a szolgálatot.
Templom orgona nélkül, pedig nem teljes. Az orgona hangja, a belőle kiáramló hangharmónia szükséges ahhoz, a felemelő érzéshez, mely a szentmisében megvalósul.
Vámosgyörkön döntő többségben római katolikus vallású emberek élnek. Vannak akik rendszeresen, akik a nagy ünnepekkor, és akik nem járnak a templomba, de mégis katolikusnak érzik magukat.
Így hát a templom problémája az a vámosgyörkiek problémája is mely segítségért kiált.
Elindult egy olyan kezdeményezés, mellyel megoldható lenne hosszú távra ez a probléma. Március 5.-én este a plébánián 18 olyan ember jött össze, aki már tett a faluért és tenni akar. Jelen volt a polgármesterrel az élen a település önkormányzatának legtöbb képviselője, az egyházközség képviselőtestületének tagjai és még rajtuk kívül olyan lakósok és magánszemélyek,akik szeretnének a megoldásban részt venni. |
|
Utolsó frissités ( 2009. március 17. kedd 17:01 )
|
|
Bővebben...
|
|
|
Magyar Állam Vasutak pályázat ingatlan értékesítésre |
|
A Magyar Állam Vasutak (1062 Budapest, Andrássy út 73-75) pályázat útján értékesíti a Vámosgyörk Bajcsy Zsilinczki út 10 számú ingatlanát. Az ingatlan valójában lakóház, udvar. Helyrajzi száma: 696/25 területe: 769 m2. Pályázati ajánlati biztosíték: 1.210.000.-Ft. A pályázatot 3 példányban kell elkészíteni, 2009. január 21. 10. óra 15 perc Információt Bodor Ottóné 06-1-5145755 telefon számon ad.
|
|
|
Szeretne otthonában háztáji gazdálkodással értéket termelni? |
|
Szeretne otthonában háztáji gazdálkodással értéket termelni?
Szeretné kihasználni a vidéki életforma előnyeit úgy , hogy az saját maga és mások javára váljon?
Szívesen megosztaná a saját kertjében megtermelt zöldségeit, gyümölcseit másokkal? Vagy az ezekből házilag készített lekvárt, szörpöt, savanyúságot?
Adna kóstolót saját ízeiből? Megkínálná vendégeit kedvenc ételeivel? Tepertős pogácsával? Házi kolbásszal? Saját készítésű málnaszörppel?
Esetleg gondoz kis veteményest a kertben? Talán tyúkokat is tart? Vagy csak kutyája, macskája van, de azok kedvesek, barátságosak, vendégszeretők?
Vagy éppen örömmel vállalkozna tyúkok, malacok tartására, de nincs, aki igényelné ezt Öntől?
Talán annak is örülne, ha nyaranként városi gyerekek – szüleikkel vagy önállóan – eltöltenének néhány napot a házában és a kertjében?
Tudja, hogy hány városi gyermek (és felnőtt) keres olyan kikapcsolódási lehetőséget, amelyet talán éppen Önnél találhat meg?
Mi segítünk abban, hogy ezek a találkozások létrejöhessenek.
A Nagymama Alapítvány célja, hogy városi gyerekek, szülők, családok és vidéken élő „nagymamák” (akár: nagypapák, fiatalok és felnőttek is) az Internet segítségével egymásra találhassanak. Alapítványunk szolgáltatása mind a falvak, mind a városok lakói számára ingyenes.
Fenti sorokat a Nagymama Alapítvány honlapjáról letölthető lapon olvashatjuk. A Nagymama Alapítvány 2007. januárjában jött létre.
A Nagymama Alapítvány egy olyan alapítvány, amely lehetőséget biztosít városi gyerekek, szülők, családok részére, hogy az Internet segítségével vidéken élő "nagymamákat" kereshessenek maguknak.
|
|
Utolsó frissités ( 2009. január 06. kedd 09:31 )
|
|
Bővebben...
|
|
|
Az önkormányzat 2009. évi bérleti díjai |
|
Önkormányzati haszonbérleti díj: 14.000.-Ft/ha/év+ÁFA Fogászati rendelő eszközhasználat: 5.900.Ft/hó-+ÁFA+közműköltség Orvosi rendelő eszközhasználat: 11.930.-Ft/hó+ÁFA+közműköltség Bérlemények bérleti díja:
Posta: 20.600.-Ft/hó+ÁFA Kábel: TV 55.000.-Ft/hó+ÁFA
Szolgálati lakásbérleti díjak:
KMB-s lakás: 6.820.-Ft/hó+ÁFA Kossuth út 49-es Szolg. lakás: 13.000.-Ft/hó+ÁFA
|
|
Utolsó frissités ( 2009. január 14. szerda 10:41 )
|
|
Bővebben...
|
|
|